Vissza a főoldalra

Napkollektor és energiamegtakarítás

A nap egy energiaforrás, melyből érkező energia környezetbarát módon felfogható és számos célra hasznosítható. A Nap energiájának hasznosítására ma már kiforrott, magas színvonalú technológia áll rendelkezésre. A mai napkollektorok a szelektív bevonatú abszorbereknek és a szolár üvegnek köszönhetően a bejövő fényenergia 70-80%-át képesek hőenergiává alakítani. Egy épületben lényeges energiamegtakarítás érhető el, ha ezt a rendszert melegvíz előállítására, fűtés rásegítésre, vagy medencefűtésre használjuk fel. A napkollektor telepítése során ügyelni kell a hajlásszögre, mely 25°-nál nem lehet kisebb, főleg, ha nem csak nyáron szeretnénk élvezni az előnyeit, viszont kombinált szolár rendszer felállítása esetén a 60°-hoz közeli hajlásszög kedvezőbb a téli energia-kihasználás szempontjából.
Egy ilyen technológia alkalmazása során figyelembe kell venni az évszakok váltakozását. Az energiaforrás nem egyenletes, nyáron a felhasználandó energia többszörösét is megtermeli, míg télen jóval kevesebbet. Éppen ezért gondoskodni kell, hogy a nyári többlet energia is felhasználásra, vagy tárolásra kerüljön, különben a napkollektorok károsodhatnak.

 

Napkollektor telepítése előtt el kell dönteni, hogy melyik célt szolgálja:

  • Használati melegvíz előállítás

Napkollektorral akár az éves használati melegvíz 60-65%-a is kitermelhető. Az előállításra megoldás a közvetlen fűtésű átfolyós, közvetlen fűtésű tárolós, és a közvetett fűtésű tároló. A napkollektor szivattyúja, valamint szabályzója minimális üzemköltséget okoz. A napkollektorokat réz- vagy inox csövön keresztül lehet két hőcserélős tárolóra kötni.
A HMV indirekt fűtésű tároló működésének lényege, hogy egy nagyobb zárt edénybe helyezünk egy hőcserélőt, ami általában egy zománcozott spirálba csavart cső. A tárolóban lévő használati meleg víz felmelegítésre kerül a hőcserélőben áramoltatott melegebb fűtőközeg által.
A technikai lehetősége:

1. Előkapcsolásos
Családi házak, kisebb társasházak esetén ajánlott. A kazán a HMV tároló hőigénye esetében lekapcsolja az épület fűtését, és egy megemelt fűtővíz hőmérséklettel fűti a tárolót. Majd amikor a tároló elérte a kellő vízhőfokot, átvált épületfűtési funkcióra.

2. Párhuzamos üzemű
Nagyobb létesítmények, épületek, vagy több funkció esetében használandó. Ekkor a kazán teljesítményének mindkét kihívásnak egyszerre meg kell felelnie. A rendszer hidraulikai kialakításának kell ehhez igazodnia; motoros váltószelepet vagy töltő szivattyút kerül alkalmazásra.

A nagyobb HMV teljesítmény céljából két külön rendszerre csatlakoztatható alsó és felső csőkígyóval rendelkező álló tárolót alkalmazunk, melyek szolár rendszerek alkotó elemeiként is helyt állnak. Két hőcserélőt tartalmaznak a szolár tárolók; alsó a napkollektoros rendszerre, míg a felső kazánra van kötve. Amennyiben a tárolóba elektromos fűtőpatron is beszerelésre kerül, villanybojlerként is funkcionál. A lakók száma határozza meg a tároló űrtartalmát, személyenként átlag 75-100 literrel kell számolni.

A GBS bojlercsalád kompakt megoldást nyújt családi házak számára. Nagy felületű 1,2 m2 hőcserélője elegendő egy nagyobb család számára is. A különböző igények kielégítése érdekében 115 és 150 literes változatban kaphatóak.

Aqua ES sorozat közvetett fűtésű, kazán mellé szerelhető fali vagy Avanta / Calenta / Tzerra kondenzációs kazán alá beépíthető, zománcozott HMV termelő berendezés, mely szintén jó szolgálatot tehet a nyári többlet energiamegtakarításában.

  • Fűtés

Nagyfokú energiamegtakarítás érhető el, ha a napkollektor által begyűjtött energiát fűtés rásegítésre használjuk fel. Ekkor a kazán visszatérő vize kerül felmelegítésre, ami által a kazánnak már kisebb ∆T-t kell biztosítania.
Radiátoros fűtés esetén 50-60 °C, míg padlófűtés esetén 25-30 °C hőmérsékletű a kazánba visszaérkező lehűlt víz. A fűtésrásegítés akkor sikeres, ha a napkollektor ezeknél magasabb hőmérsékletűre melegíti fel a vizet. Ezeknél a rendszereknél a kombi tárolók használata javasolt, vagy külön fűtési puffer tároló beépítése szükséges a rendszerbe.

  • Úszómedencék vízének fűtése

A kültéri medencék vizének fűtése könnyen kivitelezhető a májustól szeptemberig tartó időszakban. Felszerelés utáni üzemeltetési költsége szinte nulla, így energiamegtakarítás szempontjából megtérülő befektetés. Ehhez nagyobb felületű kollektor szükséges.
A beltéri medencék ezzel szemben nem gazdaságosak a téli időszak miatt, ezért általában tavasz-nyári-őszi időszakban szokták így fűteni. Ezzel is az éves energiamegtakarítás 72% is lehet.

This site uses cookies to enhance your experience. By continuing to the site you accept their use. More info in our cookies policy.     ACCEPT
<